2009. augusztus 24.

iGO tapasztalatok iPhone 3GS alatt (II. rész, Georgio tesztje)

Folytatjuk az iGO for iPhone 3GS tesztet. Az előző teszt itt olvasható. Lássuk, miket írj Gerogio még a hazai fejlesztésű navi szoftverről, kinek soraiban bízok, mert bigott PDA-s volt. :)


Tesztkörnyezet
Prága - Németország, több település érintésével. Autópálya, város, erdős út, esőben, napsütésben, napi többszöri használat mellett. Citroen - C4, enyhén fémgőzölt ablak (nem gond!), anyósülésen elhelyezve (teszt képpen) és szélvédős tartóban.

Általános tapasztalataim
  • Ha lassúnak, akadozónak találnánk a program működését, a "3D+" megjelenítés helyett próbálkozhatunk a "3D"-vel illetve a sima "2D"-vel. Előző beszámolóm alapján 3GS alatt sebességgondokat nem tapasztaltam.
  • Rossznak talált vételi körülmények esetén ugyan a program által érzékelt érkezési idő nem változik, de felület (skin) szempontjából az iGO éjjelire vált - néha, pár másodpercre.
  • A navigáció szimulálása esetén annak első pár másodpercében felület (skin) szempontjából az iGO éjjelire vált.
  • Nagyon ötletes, hogy (hosszabb) alagutak esetén, éjjeli módra vált, a kocsi haladását pedig addig GPS vétel hiányában is szimulálja.
  • A POI-k adatai "rábökéssel" nem hívhatóak elő. Ehhez a környékbeli POI-kra kell külön rákeresni. Ha már viszont rákeresünk, igazán szemléletes felülettel szembesülünk:
  • A beépített POI-k egy része tartalmaz telefonszámot, melyet egyből tárcsázni nem lehet. A telefon modulhoz való hozzáférés nem tiltott, ez a magyar Kulcs Szoft Bér-kalkulátorából is lehetséges.
  • Érdekesség a gyakori újratervezés, még akkor is, ha a program által javasolt útvonalat az ember hűen követi. Ennek talán erőforrás kímélési oka is lehet (vö.: útszakasz feldarabolása) de ez csak egy tipp!
  • Az még csak ízlés dolga, hogy a program nem iPhone kialakítású a felület szempontjából. Azonban a címbeviteli mező bizony erős fejlesztésre vár szépség és letisztultság terén:
  • Külön menü áll rendelkezésre az alapállapot visszaállításra és valamennyi beállítás illetve a korábban utólag, általunk hozzáadott POI törlésére.
  • A program telepítése és/vagy alapállapotának visszaállítás után lefutó telepítő varázsló manuálisan is bármikor elindítható, illetve az ott felkínált paraméterek utólag, egyenként is módosíthatóak.
  • A program telepítése és/vagy alapállapotának visszaállítás után Párizs belvárosát hozza fel, míg jelet nem talál, vagy éppen történetesen nem ott vagyunk. :-) Apróság, de a Hősök tere, vagy éppen az Országház sem lett volna kevésbé szemléletes, ha már hazai alkalmazásról van szó.
  • iPhone 3GS esetén a beépített digitális iránytűt nem használja ki - kár! :-(
  • Navigálás közben az aktuális út(szakasz), utca neve nem látszik. PDA-s verziónál látszott.
  • Amit már több fórumra írok évek óta: remélem, nem vagyok vele egyedül, de akár egy opcionálisan ki-be kapcsolható, aktuális településnév mutató nagyon boldoggá tenne. :-)
  • Navigálás közben a bal alsó sarokra kattintva állítható, hogy a hátralévő távolság, hátralévő idő, az érkezés várható ideje közül melyik látsszon; vagy mind a három, egyszerre is megjeleníthető.
  • Ha a kütyü elfordul (vízszintes - álló) ennek megfelelően fordul vele az iGO is.
Hangos tapasztalataim
  • Navigálás közben, ha a következő eseményt, fordulót jelző nyílra bökünk, az iGO "soron kívül" is elmondja a vonatkozó utasítást.
  • A navigációs hangok mellett az áll "Utcaneveket nem mond". Mivel ez a kitétel minden hang esetén szerepel, remélem, a későbbiekben ez az egyes hangok esetén ez változni fog. Mindenesetre terveznek efféle lehetőséget. Érdekes lesz. :-)
  • Hangerő csak akkor állítható, mikor épp hangot ad az iGO, pl. beszél.
  • Ellenkező esetben csak a Szifon csengésének változtatom a hangerejét, míg maga az iGO hangereje változatlan marad.
  • Zene futtatható (iPOD üzemmód) navi alatt is, ha kedvenc zenénk vagy lejátszási listánk az iGO futtatása előtt már fut a háttérben. A hangok ekkor egymás "mellett" szólnak.
Autós tapasztalataim
  • Egyes autós töltők ránézésre is kicsinek tűnnek. A tekintet nem csal, 3 kocsiban is instabilnak bizonyult a szóban forgó teszt alany.
  • Invisible shield vagy Body Guard Shield teljes felületű karcvédelem használata már a dobozból való kivételt követő első egy percben ajánlott :-) Az említett fólia eBay-ről az itthoni ár 40-50%-a. Ugyanakkor a tesztelt Brando, Bury és utángyártott készülék specifikus autós tartók egyikébe sem ment bele a védelem miatt. Pontosabban, mikor mégis én akartam felül kerekedni, szegény Szifonom behelyezéskor és kivételkor meglehetősen nagy és szívszorító ellenállást produkált. :-( Fura lesz ezt éppen tőlem hallani, de egy megfelelően kipárnázott univerzális tartó mellett döntöttem, mely még durvább terepen is szépen tartotta a Szifont, úgy, hogy nem is préseltem rá brutálisan. : -)
  • Töltés nélkül a fogyasztás, 100%-os töltöttség után olyan 8-10% akkuerő negyedóránként - én ennyit tapasztaltam.
  • A töltés néha - talán túlmelegedés miatt - megállt. Ekkor a jobb felső sarokban a kis elem felületén a töltést jelző villám ábra helyét, a töltés végét jelző villásdugó váltja fel.
Rendellenes tapasztalataim
  • Legtöbbször 10-15 másodperc a program indulása, de nem egyszer akár 3-5 perc is lehet!!! Ekkor még az indulást jelző állapotsávra is várni kell.
  • Meglehetősen furán fest néha az indítási képernyő.
  • Mikor ez a hiba előjön (véletlenszerűen) akkor az alkalmazás sem fut teljes képernyőn. Indítás közben pedig elforgatás nem történt.
  • Az iGO alapállapotainak visszaállítása- és a helyes hangerő beállítások ellenére is megszűnt az automata hang navigáció. A hangok jók, a beszédhangválasztás jó, a bal felső sarokra manuálisan "rábökve" elmondja mikor, merre forduljak, csak automatikusan nem hajlandó beszélni nekem.
  • Csúnyán összeakadt a MotionX GPS szoftverrel. Hogy ez kinek a hibája nem tudom, de a soft reset sem segített, manuálisan kellett rendbe tenni a dolgokat a MotionX-ben. Rejtély! Talán nem is iGO hiba.
    (Sancho megjegyzése: PDA-n a GIS Russa szoftver GPS kapcsolatát elrontja az iGO, mikor Sirf Star III a vevő. Lehet, hogy itt is hozzányúl valamihez az iGO, aminek nem örülnek egyes alkalmazások?)

  • Bár nem kifejezett rendellenesség, de a fent említett iránytű kihasználása és aktuális út(szakasz), utca, uram bocsá’ település nevének kijelzése (mindez navi közben is) igen jó lenne.
  • Remélem, ezek a várható fejlesztésekkel mihamarabb kijavításra kerülnek.
Egyéb megjegyzések
  • Ha GPS jel által nem lefedett helyen sokáig futtatjuk a progit (pl. útvonalterv szobában), akkor mire kiérünk a szabad ég alá, akár 1-20 perc (igen, az intervallum nem kicsi!) is lehet, amíg jelet fog. Igaz, nem használtam külső GPS-t (csak a beépítettet) és az is igaz, ez nem iGO hiba. Ezért is került ez az egyéb észrevételek közé. :-)
  • Ahogy írtam, könnyű 2.000,- Ft alatti, de rossz (kicsi) töltőt venni. Ezzel szemben, akit Németország, illetve Csehország felé visz a sorsa, térjen be az ottani T-Mobile vagy iStore üzletek egyikébe (Apple márkabolt vagy csak egy pult a plázákban), és nem bánja meg. Fali töltő, jól működő autós töltő és adatkábel trojka (szép, fehér) pl. 5.000,- Ft körül van. Nem mondom, hogy nincs olcsóbb, de ez sem rossz kb. nulla utánajárással. :-)
  • Sancho megjegyzése: Érdekes, hogy Navteq on board, azaz nem Tele Atlas térkép van a Nyugat-Európa csomagban sem! A Navteq-t használja az EU-ban például a Garmin is. A Tele Atlas a TomTom tulajdona, és az iGO NYEU-s modelljeiben TA térkép szokott lenni, de most nem. Az iGO for iPhone verzióban azonban Észak-Amerika teljesen Navteq térképes, míg az EU vegyesen Navteq és Tom-Map. Az utóbbi térképgyártó a Nav N Go tulajdona.
Korrigálom magam, hiszen mégis
  • Beállítható a kezdőpont (Start), bár csak cím alapján :-)
  • Megadható a Cél "rábökéssel" is :-)
  • Rendben van a hangerő :-)
  • Felvehető a Kedvencek közé "rábökéssel" kijelölt helyszín is, nem csak a Célpont.
---
Georgio, köszi a tapasztalatokat! Sikerül folytatnod? ;)

Kapcsolódó linkek:

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése